A pasztellkréta nyújtotta lehetőségeket a 19. századi kisérletezések aknázták ki: ezt többek között Degas és Toulouse-Lautrec munkái bizonyítják. Ők durva kartonpapírra vagy színezett csiszolópapírra dolgoztak, s néhány pasztellkrétával is a színek, tónusok, árnyalatok teljes skáláját tudták kibontani. A színezett alap hatását a pasztell eltérő erősségű nyomásával szabályozták: erősebb nyomásra a pasztell eltakarta az alapszínt, finomabb érintések nyomán pedig különféleképpen tűnhetett elő a színes alap, megváltoztatva a kréta hatását is.
Degas, de mások is kombinálták egyéb technikákkal a pasztellt. Gyakran úgy rögzítették az alaphoz, hogy terpentinnel átitatott vagy lakkal fixált pasztellrétegre dolgoztak. A pasztelltechnika fejlődése napjainkban lehetővé tette, hogy a művészek viaszkrétával a szín mélységét és a megtapadását is biztosítsák, ugyanakkor ne veszítsenek a pasztell finom hatásából sem. Sőt, ha a krétanyomokat ecsettel és terpentinnel lavírozzák, nagyobb felületre is fel lehet hordani a színeket!
Általában szépen beállított, színekben gazdag csendélettel kezdik a pasztelltechnikát oktatni.